Kétszer két tanács a tökéletes helyszín megtalálásához

Jöjjön a második kettő, a második körben!

3.    tanács – befogadóképesség és extra szolgáltatások

Egy esküvő helyszín befogadóképessége az egyik legfontosabb, és ilyenkor tévhit, hogy csak az ülőhelyek mennyiségét kell számba venni. Meg kell nézni alaposan, mekkora tér marad táncra, a zenekar tere megfelelő nagyságú-e, hogyan tudjátok elrendezni kellőképp az asztalokat! A másik dolog, amire sokan nem gondolnak, az a parkolási lehetőség, pedig ez sokkal lényegesebb, mintsem, hogy elmenjünk mellette. Nyilvánvalóan nem gyalogosan érkeznek oda az emberek, tehát fontos, hogy az autókat biztonságosan és kellőképp el tudják helyezni! Az alvási lehetőség szintén nagyon lényeges, hiszen ezt is nektek kell megoldanotok, az oda érkező – néha sok! – vendég számára. Előre kell tisztázni a feltételeket az illetékesekkel, és az árak mellett azt is, hogy milyen kedvezmények vannak esetleg (gyermekek), pótágyazható-e az adott helyiség, illetve mikor kell távozniuk a vendégeknek. 

4.    tanács – hangulat – étel – személyzet

Mi lehetne fontosabb annál, mint, hogy jó legyen a hangulat és az ételek is íncsiklandozóak legyenek? Nyilván nem sok minden lehet lényegesebb ennél, és ez persze magával hozza a hangulat milyenségét is, hiszen a gasztronómiai élvezetek után az aktuális jókedv is nyilván fokozottabb lesz, melyhez a személyzet közreműködése is feltétlenül szükséges. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen létszámmal dolgoznak. Egy italra, ételre való hosszas várakozás nagyon lehúzhatja a lakodalom minőségét!

 Az ételeket könnyen tesztelhetitek egy próbavacsorával, melyre szinte mindenhol lehetőséget biztosítanak! Ez a három dolog egyben fontos, ezért eme pont körbefogja az egész, lakodalomra vonatkozó érzéseteket. Ha a dekoráció összhatása megvan, akkor a hangulat küllemi szinten biztosított. Ha a zenekar is megadja a megfelelő talpalávalót, és az étel is fenomenális, akkor már tényleg csak a személyzeten és az esetleges opcionális szolgáltatásokon múlhat a ceremónia tökéletessége. Nagy előny egyébként a vendéglátóhely saját zenekara, egyrészt mert nyilván profikról van szó, másrészt pedig nem kell még ez után is rohangálnotok, illetve a szükséges felszerelések is egészen biztosan kompatibilisek a helyszínnel.