Adminisztráció a Boglárka Szalonban

Kedves Lányok, Ti mindannyian, akik megtiszteltek bennünket a bizalmatokkal (amit ezúton is nagyon szépen köszönünk), kitöltetek nálunk egy bérleti szerződést rögtön azután, ahogy megtaláltátok álmaitok ruháját. Ebben a szerződésben felírjuk az adataitokat, és azt is, mikorra, melyik ruhát foglaltátok le. Ez a gyakorlatban azt jelenti Számodra, hogy azon a héten senki másé nem lehet a kiválasztott modell, csakis a Tied.

Mi az adminisztrációt nagyon komolyan vesszük, hiszen pontosan ügyelni szeretnénk arra, hogy mindig mindenki elégedett lehessen a szolgáltatásainkkal, és lehetőleg ne kövessünk el hibát. Olykor ez a vendégeink számára túl aprólékosnak is tűnhet, de a precíz adatrögzítés a lelke a működésünknek – enélkül előbb-utóbb elvesznénk az adminisztráció tengerében, és nem tudnánk garantálni, hogy mindenki azt a ruhát kapja és akkor, amikor ő erre igényt tart. A dolog jogi részéről már nem is beszélve, hiszen a bérleti szerződés Titeket és bennünket is véd, szóval ez egyszerűen mindkét fél számára így korrekt. Természetesen ez más szalonokban is így kellene, hogy működjön, nem csak nálunk.

 

Mindent, amit a szerződés aláírásakor tudnotok kell, tehát hogy valójában miről is szól a megállapodásunk, ezt az aláíráskor részletesen elmondjuk Nektek, kinyomtatva megkapjátok, és a honlapunkon is elolvashatjátok. Minden esetben elmondjuk Nektek, hogy tanulmányozzátok át a dokumentumokat (mint minden jogi szöveget), szóval amúgy is azt javasolnánk kedves Lányok: sose írjatok alá semmit elolvasás nélkül. A szerződésünkben szerepel az a pont, amire ezúton is szeretnénk a Ti érdeketekben felhívni a figyelmet (és tk. ezért írtuk most ezt a blogbejegyzést), mert ez nagyon fontos: ha bármi változás következik be a szerződésben rögzített adataitokban, akkor azt feltétlenül és haladéktalanul jelezzétek nekünk e-mailben, személyesen vagy telefonon, és mi megtesszük az ehhez szükséges lépéseket.

Mire gondolunk?

Írunk néhány élethelyzetet, ami bárkivel előfordulhat. Például elköltöztél, megváltozott a telefonszámod, e-mail címet cseréltél, elhagytad a személyi igazolványodat, netán nevet változtattál. Szóval ha bármely rögzített adatodban változás állt be, akkor kérünk, hogy azt jelezd nekünk.

 

Miért fontos ez nekünk? Miért fontos ez Neked?

Minden esetben és mindenkinek a fontos értesítéseinket (pl. ruhapróba, elvitel stb. időpontja) az elérhetőségeid valamelyikén jelezzük. Ha ez nem valós és élő, akkor nem tudjuk a kapcsolatot tartani, ami veszélybe sodorja a ruhád kézhezvételét, és mi nagyon nem szeretnénk ezt. Mi, itt a Boglárka Szalonban azért vagyunk és azért dolgozunk (sokat), hogy Te gyönyörű és elégedett lehess. Tehát az a legjobb, ha kapcsolatban maradunk.:-) Várunk nálunk szeretettel.